Szelén

Szelén Szelén

A szelén olyan mikroelem, amely mindössze 10-15 mg mennyiségben található meg az ember szervezetében, jelenléte mégis sokrétű biológiai hatást közvetít. A szelén legnagyobb része a lágy szövetekben, kiváltképp a májsejtekben található meg. A táplálékkal vesszük föl a szervezetbe.

Kedvező hatásai

A szelén képes az oxidatív stressz mérséklésére, ezáltal a lipid természetű anyagok kémiai védelmével járul hozzá a sejtek határoló membránjának állagmegóvásához.

Az antioxidáns hatást annak révén közvetíti, hogy részt vesz a glutation-peroxidáz enzim szerkezetének felépítésében. Az antioxidáns védelemmel kapcsolatos a szelén immunrendszert erősítő tulajdonsága, illetve számos, a kórokozók elleni védekezéshez szükséges folyamat intenzívebben zajlik szelén jelenlétében.

A szelén csökkenteni a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát, ugyanakkor a túlzott szelénbevitel növeli ugyanezt a kockázatot! Számos daganattípus esetében igazolták, hogy a szelén gátolja a kialakulást, illetve az egészséges sejtek számára védekező eszközt jelent. A szelénnel kapcsolódott glutationt a daganatsejtek nem képesek felvenni, ezáltal gyengül az oxidációval (vagyis a károsító kémiai stresszel) szembeni védekezőképességük.

A vitamin 33

Miben található meg? 

Főként a tengeri állatok húsa, a teljes kiőrlésű gabonafélék, illetve az olyan belsőségek, mint a vese és a máj tartalmazzák a biológiai hasznosulás szempontjából is jelentős mennységben. A tápcsatornából jó hatásfokkal szívódik fel, ennek mértéke átlagosan 50-70%. A felszívódást a fehérjében gazdag táplálkozás elősegíti.

Túladagolása

Mérgezést okozhat. 

Szelén hiány esetén

A toxicitás határa napi 0,20 mg. A szelénmérgezést szelenózisnak nevezzük, melynek tünetei: a haj és egyéb testszőrzet hullása, bőrelváltozások, fokhagymaszagú lehelet, fogkárosodás, idegrendszeri zavarok.

További információk

  • Vitaminok: Szelén
  • Ajánlott mennyiség: 10-15 mg
  • Hiányának tünetei: Bőrproblémák, Testszőrzet hullása, Bőrelváltozások, Fokhagymaszagú lehelet, Fogkárosodás
  • Jótékony hatásai: Immunrendszer támogató, Védekezőképesség a stressz ellen, Csökkenti a rákos betegségek kockázatát
  • Túladagolás: Mérgezést okozhat

Legfrissebbek a szerzőtől: Girincsi Dalma

Kapcsolódó elemek

Tovább a kategóriában: « Kolin Réz »