Gyógynövény kereső

A birsalmát a legrégebbi gyümölcsként tartják számon. Fogyasztása hazánkban nem elterjedt, de némelyik háztartásban előfordul. Innen is jutott eszembe, hogy írok róla nektek, ugyanis most készül itthon a birsalma kompót. Nem csak étkezésre alkalmazták régen, hanem illatosítóként is szolgált.

A paradicsomot és a belőle készült ételeket mind nyersen, mind főzve sokféle formában fogyasztjuk. Nemcsak a hagyományos magyar konyha része, hanem számos speciális étrend, például a mediterrán diéta is előszeretettel használja. Mivel egészséggel kapcsolatos hatásai a széles körű kutatás ellenére nem teljesen tisztázottak, érdemes áttekinteni, hogy a paradicsomnak tulajdonított hatások mögött milyen tudományos bizonyítékok vannak.

A diófa Ázsiában és a Balkán-félszigeteken volt őshonos, de mára már mindenhol találkozhatunk vele. A Kárpát -medencében két fajtát különböztetünk meg, az egyik a közönéges ehető dió és a fekete dió.

Nagy becsben tartjuk a rózsát már évezredek óta. Távoli kultúrák egyaránt az ember lelkét frissé, fiatallá és boldoggá tevő elixírnek tartják. Egy igazán jó és frissítő teából a rózsa ma sem hiányozhat. A vörös rózsa gyógyító és tápláló erejét mély tisztelet övezi. A kutatók sorra fedezik fel a rózsa jótékony élettani hatásait, melyet többek között a közérzetre és a hormonháztartásra gyakorol.

Az Ánizs Egyiptomból és Syriából származó egynyári termesztett fűszernövény, melynek, termését fűszernek és likőrkészítésre használják, azonkívül pedig a gyógyászatban fructus anisi és anisum vulgare név alatt szerepel. Belőle állítják elő az Ánizs olajat. Az Ánizs terméskéi körteidomúak, legfeljebb 5 mm hosszúak, 3 mm szélesek és felismerhetők jellemző zamatjukról, melyet akkor érzünk, ha ujjunk között kissé megdörzsöljük.

A máriatövis egy igazán nagyszerű növény, hiszen nem csak a májbetegségek kezelésére kiváló, hanem más betegségeket is le lehet a segítségével küzdeni. A máriatövis alkalmazása során jelentős visszalépés figyelhető meg az akut és a krónikus májbetegség tüneteit illetően, melynek legfőbb oka a máriatövis jelentős antioxidáns és szabad gyök pusztító tulajdonsága. De ez az antioxidáns hatás több előnnyel is bír.

KÖNNYEN LEHET, HOGY A MÉREGTELENÍTŐ NÖVÉNY A KERTEDBEN NŐ. A KERTÉSZEK ÉS A HÁZTULAJDONOSOK ANNYIRA NEM RAJONGANAK ÉRTE, DE A BELŐLE KÉSZÜLT TEA MÁR KAPHATÓ AZ EGÉSZSÉGES ÉLELMISZEREKET FORGALMAZÓ BOLTOKBAN ÉS A TRENDI VENDÉGLÁTÓHELYEKEN.

Azt már tudod, hogy mennyi jótékony hatása van a különböző tea típusoknak, de azt tudtad, hogy az Afrikában gyógynövénynek számító rooibos tea is rengeteg pozitív hatással van felvértezve?